Galyasági Településszövetség

A Galyaság

A világhírű Baradla-barlang szomszédságában szinte észrevétlenül húzódik meg hazánk egyik érdekes kistája, a Galyaság. Évente százezrek haladnak a környező főutakon Aggtelek felé és vissza, de csak kevesen tesznek kitérőt azért, hogy megismerkedjenek e csendes vidék rejtőzködő természeti értékeivel és ódon hangulatú aprófalvaival.

A Galyaság egy nagyobb természetföldrajzi egység, az Aggteleki-karszt része. Körülhatárolása a szakirodalomban nem egyértelmű. Strömpl Gábor 1911. évi helyszíni kutatásai alapján 1922-ben még csak a történelmi Torna (később Abaúj-Torna) vármegye délnyugati szegletének hat községét (Szinpetri, Tornakápolna, Varbóc, Teresztenye, Szőlősardó, Égerszög) sorolta ide, amelyek a Jósva- és a Bódva-völgy, valamint a megyehatár által közrezárt területen feküdtek. Később egyre szélesebb értelemben használták a tájnevet, talán annak következtében, hogy a három megye itt összefutó, csupán adminisztratív választóvonalat jelentő határa már nem osztotta meg a természeti és kulturális vonatkozásban nagyjából egységes vidéket. Ennek legkirívóbb példája, amikor a Galyaság az Aggteleki-hegység szinonimájaként szerepel. A mai viszonyok között a legelfogadhatóbb az a meghatározás, amely szerint a Galyaság „az egykori Torna és Gömör megye Borsoddal határos részének tája a Bódvától nyugatra, Aggtelek és Rudabánya között” (Filep Antal). Így az említett hat volt tornai község mellett még a kissé délebbre fekvő gömöri Kánó és Imola is e kistájhoz tartozik. Úgy véljük, hogy a Galyaság határainak fentiektől eltérő megvonása helytelen.

Nemcsak a táj, de neve is kevéssé ismert; legtöbb térképünkön hiába keressük. A nyelvészek szerint újabbkori mesterséges névadás eredménye. Valószínűbb azonban, hogy régebbi népi elnevezéssel van dolgunk, amely csak későn (tudomásunk szerint Strömpl G. révén 1922-ben) került be a köztudatba. Talán nem tévedünk, ha a tájnevet kapcsolatba hozzuk a terület szívében, a Teresztenyei-fennsíkon fekvő Galya-erdővel; ebből a második tag elhagyásával és a -ság tájnévképző hozzáadásával keletkezhetett. Értelme szerint a Galya-erdő körül elterülő vidék. A galya egyébként szlovák eredetű szó (régi gol’a, mai hol’a = fátlan füves hegy, havasi legelő). Valószínű, hogy ez a magyarban hegyi tisztás, erdőtlen, kopár hegy jelentéssel köznévként meghonosodott.

Természetföldrajz

A Galyaság felszíne erősen tagolt; északi része tipikus karsztvidék, míg déli fele fedett karszt. Felépítésében triász üledékek dominálnak (mészkő, mészmárga, dolomit, agyagpala, homokkő) amelyekre az Égerszög–Teresztenye vonaltól délre főleg felsőpannon kavics-, homok- és agyagrétegek települtek. Imola és Lászipuszta környékén jelentéktelen lignittelepek ismeretesek. Régebben szinte minden falu határában működtek kisebb-nagyobb kőfejtők. A század első felében Imolán és Lászipusztán téglagyár hasznosította az erre alkalmas agyagot. Ásványtani kuriózumnak számít, hogy Imolán, a templom mögötti domb szürke agyagjában szép gipszkristályok gyűjthetők.

A legtöbb érdekességet a gazdag karsztos formakincs nyújtja. A mészkőterületek szinte valamennyi jellegzetességét megtalálhatjuk itt: karrmezőket, dolinákat, víznyelőket, búvópatakokat, forrásokat és barlangokat. Az utóbbiak közül legnagyobb az 1954-ben felfedezett, 2,7 km hosszú égerszögi Szabadság-barlang. Bejárata a községtől északnyugatra, a 453 m magas Pitics-hegy aljában, a Dász-töbör mélyén nyílik. Ugyancsak Égerszög közelében tárták fel az 1980 évben a korábban rövid szakaszon már ismert Danca-barlangot (1,4 km). Viszont évtizedek óta sikertelenül próbáltak behatolni a kutatók a Teresztenyén felszínre bukkanó patak feltételezett, több kilométer hosszú tágas barlangjába. Vízfestéssel kimutatták, hogy ennek vízrendszeréhez tartozik a Galyaság legkülönösebb felszíni karsztjelensége a Vizetes-víznyelő. A Teresztenyei-fennsík északi lábánál, a szintén Vizetes nevű hosszú vakvölgy (uvala) legmélyebb pontján található. Állandó táplálója a völgy keleti szélén, Tornakápolna közelében eredő kis patak, amely körülbelül 800 méteres folyás után tűnik el a pocsolyaszerű, jellegzetes karsztperemi víznyelőben. Egy másik hasonló objektum, az imolai Ördög-lyuk Aggtelek környékének legdélibb karsztjelensége. Mély mészkőüreg a Tóberke határrészben nyílik. Nem csak a környező dombokról lefutó csapadékvizet nyeli el, hanem a völgy felső szakaszán eredő patakocskát is. A víznyelő mögött valószínűleg barlang rejtőzik, amelynek feltárása azonban még nem sikerült; napjainkig csupán 30 m mélyre jutottak benne a szpeleológusok. Szőlősardótól délkeletre, keletre, a Rét-patak jobb oldalán árvízi forrásszájjal is rendelkező források (Bedela-kút, Sárkány-kút), valamint víznyelők találhatók. Ennek alapján itt a jól karsztosodó képződményekben összesen körülbelül 2 km hosszú, viszonylag tág, aktív vízvezető barlangjárat meglétét feltételezi Sásdi László.

A Galyaságot valamikor összefüggő erdőség borította, amely napjainkra alaposan megfogyatkozott. De még így is jelentős kiterjedésű erdők találhatók a vidéken, gazdag vadállománnyal. A déli fekvésű sziklás domboldalak jellegzetes növénytársulása a ritkás karsztbokor-erdő. A völgyekben dúsfüvű, vizenyős rétek zöldellnek. A történelmi emlékek után kutatva az első említésre érdemes adat, hogy a IX–XII. században vasolvasztó műhelyek működtek a környéken. Ennek tárgyi bizonyítékai az Imolán feltárt bucakemencék, valamint a Kánó és Égerszög határában talált vassalak maradványok. A közeli rudabányai érclelőhelyről származó nyersanyagot dolgoztak fel itt a valószínűleg szláv etnikumú kohászok. A terület földrajzi neveinek egy része is a szlávoktól származik (pl. Teresztenye – nádas; Varbóc – füzes, stb.).

Történelem

A Galyaság települései Árpád-kori eredetűek. Első írásos említésük XIII–XIV. századi oklevelekből ismert. (Szőlősardó 1270, Teresztenye 1272, Kánó 1272, Égerszög 1321, Tornakápolna 1324, Szinpetri 1340, Imola 1344, Varbóc 1346) A középkorban királyi szolgálónépek éltek e tájon: a korán elpusztult Kovácsiban vasművesek, Égerszögön vízóvók, Szőlősardón erdőóvók. Külföldi, cseh vagy német hospesek (telepesek) ideköltözéséről is tudunk. A török időkben lakatlanná vált Lazó faluban (a mai Lászi-puszta helyén, Szőlősardótól keletre) született a jeles humanista Lászai János (1448-1523) erdélyi főpap. Alig ismert tény, hogy az egri várvédő hős, Bornemissza Gergely 1553-ban részbirtokot szerzett Kánón, s ettől kezdve ő és a fiai a „kánói” előnevet használták.

Kiemelkedő jelentőségű műemlékek nem találhatók a Galyaságban. A ma álló templomok a XVIII–XIX. században épültek. Közülük néhány talán középkori részleteket is rejt (Szőlősardó, Varbóc). Több templomban festett famennyezet és berendezés látható (Imola, Teresztenye, Tornakápolna). Figyelmet érdemelnek a református temetők faragott fejfái, valamint a népi építészet megmaradt emlékei.

Lakosság

A lakosság megélhetését évszázadokon keresztül a hagyományos foglalkozások biztosították: a faszén- és mészégetés, a fakitermelés és feldolgozás, az állattartás, a szőlő és gyümölcstermesztés valamint a gyűjtögetés. A varbóci fehérbor a leghíresebb magyar borokkal vetekedett. A jelentékeny paraszti szőlőművelést a filoxéravész vetette vissza az 1880-as években. A felesleges gyümölcsöt és más termékeket távolabbi települések (Rudabánya, Szendrő, Bódvaszilas, Putnok stb.) piacain értékesítették.

A galyasági falvak népességmegtartó képessége a múlt század végétől fokozatosan csökkent. Ezért sokan más vidékre költöztek vagy kivándoroltak Észak-Amerikába. Az utóbbi évtizedekben a lakosság olyannyira megfogyatkozott, hogy ha csak valamilyen kedvező változás be nem következik, egyes községek hamarosan elnéptelenedhetnek. Kár lenne, ha a történelem viharaival évszázadokon át dacoló galyasági települések is a modern kor, a civilizáció áldozatává válnának. (Összehasonlításul álljon itt az 1851. évi és az 1998-as lélekszám-adatok: Tornakápolna 142-9; Teresztenye 327-32; Szőlősardó 458-161; Égerszög 553-88; Imola 412-133; Kánó 321-229; Szinpetri 642-257; Varbóc 445-80.)

A ma itt élők többsége az idősebb korosztályhoz tartozik, így a vidék népi műveltsége még számos archaikus vonást őriz. A munkaképes korúak nagyrészt ingázásra kényszerülnek, mert a területre jellemző termelőágazatok (erdőgazdálkodás, állattenyésztés, földművelés) kevés munkalehetőséget kínálnak. Az idegenforgalom valamit javíthatna a helyzeten, de az ebben rejlő lehetőségek kiaknázása még várat magára. A Szabadság-barlang bejáratának közelében évtizedek óta álló, ma már magántulajdonban lévő turistaház, valamint a Szőlősardó és Perkupa közötti, csak nyaranta működő gyermektábor jelentették e téren az első lépéseket. Örvendetes jelenség, hogy az utóbbi években egyre több üresen álló falusi épületet vásárolnak meg és állítanak helyre hétvégi ház vagy üdülő céljára városi családok.

Aggteleki barlanglátogatással egybekötve, de önálló programként is érdemes felkeresni a karsztvidék nevezetes kirándulóhelyeinek árnyékéban megbújó Galyaságot. Rendkívüli látványban nem lesz részük, de aprócska falvainak múltidéző utcáit járva, tiszta levegőjű erdőin, rétjein bolyongva, magaslatairól a messzeséget kémlelve, vagy éppen földalatti titkain eltűnődve táj és ember egymásra találásának ritkán adódó, meghitt pillanatait élhetjük át.